Új misszióval bővül a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó: MH AMT

2008 februárjában jelentette be az akkori honvédelmi miniszter dr. Szekeres Imre, hogy Magyarország két darab Mi-17-es szállítóhelikoptert ajánl fel az afganisztáni béketeremtő műveletek támogatására a hozzá tartozó kiképző és pilóta személyzettel együtt.

A Honvédelmi Minisztérium 2011. júniusi tájékoztatása szerint a Támogató Csoport a feladat végrehajtására felkészült és a szükséges feltételek rendelkezésre állása után megkezdi munkáját Afganisztánban.

Most, több mint három év elteltével, és rengeteg, az ügyet bonyolító eseménnyel végül holnap 2011. augusztus 16-án útjára indul a Magyar Honvédség Mi-17 Légi Tanácsadó Csoportja (Mi-17 Air Advisory Team – Mi-17 AAT) az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisról.

A szükséges feltételek tehát végre teljesültek.

De mik is bonyolították a misszió kiküldésének folyamatát?

Kiderült, sőt valamilyen szinten egyértelmű is volt, hogy a felajánlott két Mi-17-es helikoptert fel kell újítani, valamint modernizálni, és alkalmassá tenni a háborús körülmények közötti üzemeltetésre.

A Honvédelmi Minisztériumtól ez ügyben 2010 novemberében kapott információk szerint az afganisztáni feladatokra tervezett 702 és 704 oldalszámú Mi-17 típusú helikopterek műszaki felkészítése a magyar igények figyelembe vételével történik majd. A pénzügyi alapot pedig a Többnemzeti Helikopter Kezdeményezésre jóváhagyott forrás szolgáltatja.

Igen ám, csak hogy ez óta nem tudunk semmit a két helikopter sorsáról.

Internetes források szerint, a Szolnoki Bázison két szállítóhelikopterrel kevesebb van, így feltételezhető, hogy az ígért nagyjavításra elszállították őket.

Másik befolyásoló tényezőként került napvilágra 2010 áprilisában az a hír, miszerint Finnország a leselejtezett Mi-8-as szállítóhelikoptereiből kettőt felajánl Magyarországnak, egyrészt, hogy így támogassa az afganisztáni missziót, valamint hogy pótolni tudjuk a misszióba küldendő két helikopter hiányát.

A megegyezés szerint a két finn helikopternek már áprilisban az országba kellett volna érkeznie, azonban ez sajnos nem történt meg, egészen mostanáig, ugyanis, mint arról korábban beszámoltunk tíz nap múlva augusztus 25-én érkezik az ígért két gép.

Tehát feltételezhetően az említett események sikeres véghezvitele is közrejátszott, a rengeteg civilek által nem ismert befolyásoló tényező mellett, hogy holnap tíz órakor Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök búcsúztatja a kijelölt állományt.

Fontos megemlíteni még azt is, hogy az ismert tevékenységű MH Légikiképzés Támogató Csoport (MH AMT) immáron ötödik váltása is holnap indul útjára.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.