Helikoptereseink készenlétben

Forrás:www.honvedelem.hu

A média által atomvonatként emlegetett, Szerbiából indított vasúti szerelvény, amely nukleáris hulladékot – egészen pontosan kiégett fűtőelemeket – szállított hazánkon, valamint Szlovénián át Oroszországba, a múlt hétvégén haladt át Magyarországon. Az esemény kapcsán érdemes megemlíteni, milyen képesség rejlik Szolnokon, az MH Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison.

Az esetleges nukleáris balesetekből származó sugárhelyzet felmérése békeidőben kiemelkedő fontosságú a katonák számára a rendelkezésre álló kapacitásukkal, melyben fontos szerepe van az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis által működtetett Légi Sugárfelderítő Csoportnak. A csoport állandó készenléti szolgálat keretein belül látja el feladatát:  nagy kiterjedésű területek gyors légi sugárfelderítését, a terep sugárszintjének meghatározását, illetve pontszerű sugárforrások felderítését.

Az alakulatnál rendszerben lévő egyik helikopter típus, a Mi–24-es a légi sugárfelderítési feladatokra is kiválóan alkalmas. A forgószárnyas jelenleg a világ egyik legjobbja – többek között – ezen a téren is. Hatékony páncélzata, valamint a különböző fedélzeti és technikai rendszereinek védelme miatt a komoly kockázatú területeken is sikeresen és biztonságosan hajtja végre  repüléseit. Mivel túlnyomásos, azaz hermetizált a tehertér és a kabin – emellett pedig aktív szénszűrővel, fedélzeti sugáradag-mérővel is el van látva – korlátlan műveleti képességet tudhat magáénak sugárszennyezett körülmények között üzemeltetve is.

A légi sugárfelderítés végrehajtása a Gamma Műszaki Zrt. által kifejlesztett és 2005 őszén rendszerbe állított konténer segítségével zajlik. A helikopter függesztési pontjaira illesztett, szabvány „katonai” zöld színre festett konténerről még az avatott szemlélő sem mondaná meg, hogy világszínvonalú fejlesztés eredményét rejti magában. A sugárzásmérő eszközök területén a csernobili katasztrófa után elkezdett intenzív hazai fejlesztések olyan eredményeket hoztak az alacsony szintű radioaktivitás méréstechnikájában is, ami által jelentős előnnyel rendelkezünk a legtöbb NATO országgal szemben.

A sugárfelderítő repülés során gyűjtött adatok kiértékelésére kiképzett szakszemélyzet áll a szolnoki alakulat rendelkezésre, akiket megfelelő szoftverrel láttak el. A mérésből származó adathalmaz a kiértékelés után közvetlenül alkalmas a döntéshozó informálására. A konténer által gyűjtött adatsor szabványosított formában jeleníthető meg, így a NATO bármely tagállamában felhasználható.

Katasztrófahelyzetben, nukleáris eseményeknél a gyorsaság, reagáló képesség, a korrekt számvetések készítése döntő jelentőségű. Ebben kiemelt szerepe van úgy a repülést végrehajtó és kiszolgáló szakszemélyzetnek, mint a fejlesztések eredményeként meglévő sugárfelderítő technikának. Ha hasadó-, vagy radioaktív anyagot raktározó hely, szállítóeszköz sérül, akkor nagy valószínűséggel a kiszóródás kiterjedt területet szennyez be radioaktív termékekkel.

– A terület nagysága miatt létfontosságú, hogy az előidézett és a továbbiakban várható következményeket mielőbb felderíthessük. Gyorsaságunk révén emberi életeket menthetünk meg, mivel időben és pontosan tudunk információkat gyűjteni a szennyeződés mértékéről és kiterjedéséről. Fontos megemlíteni, hogy egy adott területet egyetlen helikopter is képes igen rövid idő alatt felderíteni, míg ugyanezen feladathoz nagy létszámú földi eszközpark igénybevétele és lényegesen több idő volna szükséges – nyilatkozta Lamos Imre dandártábornok, az alakulat parancsnoka.

A helikoptervezető személyzet nukleáris baleset-elhárítási védőkészletet visel a hajózó ruhája fölött, ez a védőoverall a gázálarccal együtt biztosítja a bőr és a légzőszervek védelmét a radioaktív részecskékkel szemben szennyezett területeken. Fontos kiemelni azt a tényt, hogy a sugárfelderítő eszköz a kor technikai színvonalához képest is fejlettnek mondható. Mind a hordozó eszköz, mind a mérést végző egység a feladat végrehajtására tökéletesen alkalmas, a technikai igények közül a legtöbb követelménynek megfelel.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.