Frissítés:

Stabil állapotban van Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki csütörtök délután szenvedett autóbaleset Nógrád megyében – mondta Szabó István mérnök dandártábornok, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka csütörtök este a kórházban tartott sajtótájékoztatóján. – számol be az MTI.

A parancsnok azt mondta: a miniszter jobb vállában törést találtak. További vizsgálatok elvégzésére felveszik a kórházba.

A budapesti Honvédkórházba szállított másik sérült a másik autó sofőrje. A fiatal férfit zárt hasi sérüléssel vették fel a kórházba. Ő is stabil állapotban van – mondta a parancsnok.

Korábban történt:

Balesetet szenvedett a Hende Csaba honvédelmi minisztert szállító személyautó csütörtök délután Nógrád megyében – írja az MTI.

A balesetben öten sérültek meg, az eddigi információk szerint a két személyautó a Szécsény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze délután 5 óra körül.

Az MTI biztos forrásból úgy tudja, hogy a karambol a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni.

Szemtanúk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülönböztető jelzést használva kerülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sokkal később karambolozott a ralisokkal.

Ugyancsak szemtanúk beszámolójából úgy tudni, hogy a miniszter a saját lábán szállt ki a sérült autóból ám a Honvédség sajtóügyelete megerősítette a hvg.hu kérdésére reagálva, hogy Hende Csabát mentőhelikopterrel vitték a budapesti Honvédkórházba, de a miniszter sérüléseivel kapcsolatban nem adtak tájékoztatást.

A HM továbbá közölte, hogy két helikopter közül az első helikopter a minisztert szállító autóval karambolozó járműben utazó embert vitte a Honvédkórházba súlyos hasi sérülésekkel. A második helikopteren volt a honvédelmi miniszter, akit jelenleg is vizsgálnak.

MTI Fotó: Lakatos Péter

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.