Get Adobe Flash player

Több mint ezer katona kapcsolódott be a mentésbe

Szerző: Balogh Ákos ; MTI

  • 2013. június. 7. 06:25

Éjszaka érkeztek, de már hajnali 5 órakor felszálltak a Magyar Honvédség helikopterei az ideiglenes bázisként működő Pápa Bázisrepülőtérről. A kora reggeli órák első feladata Győrújfalu térségének felderítése és berepülése, majd ezt követően, Győr közelében a vízügy szakemberei által kialakított úgynevezett deponáló helyen (lerakat) az ott felhalmozott nagy mennyiségű homokot és egyéb árvízvédelemhez használt anyagokat állítják össze a helikopteres védekezési munkálatokhoz.

A gátépítési, megerősítési munkák során az éjjellátó készülékkel is felszerelt MI-8-as és MI-17-es szállító helikopterek alkalmasak több tonnányi, homokkal töltött zsák légi szállítására és beemelésére. Szükség esetén bevethetők emberek mentésére és kutató-mentő feladatokra is. – írja a Magyar Honvédség Facebook oldala.

  • 2013. június. 6. 23:00

Időközben mind a 4 szállítóhelikopter megérkezett az MH Pápa Bázisrepülőtérre. – írja a honvédség Facebook oldala. Holnap Győrújfalunál fognak dolgozni. Szerkesztőségünk holnap reggel indul a helyszínre így délutánra bővebb információk és képriport várható az ott történtekről.

A Katasztrófavédelem Mi-2-es helikoptere közben folyamatosan dolgozik a helyszínen.

970058_472093789542320_1103756018_n

Pihenésre csak tankolás közben marad idő… Fotó: HeliForce

  • 2013. június. 6. 22:07

A helikopter Székesfehérvár térségében jár. – jelezte olvasónk.

  • 2013. június. 6. 21:30

Egy újabb helikopter indult el Szolnokról ezekben a percekben. – mondja helyszíni tudósítónk.

  • 2013. június. 6. 20:10

A Győrújfalunál meggyengült gát megerősítésében a Magyar Honvédség helikoptereket, lánctalpasokat és újabb katonákat vezényelt a helyszínre – mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök csütörtök este a Duna TV Közbeszéd című műsorában.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hivatalos megkeresésében 4 szállító helikoptert kért. Ezek Pápára való áttelepítése már folyamatban van, ám a fényviszonyok miatt munkájukat csak holnap tudják megkezdeni. Emellett még 2 lánctalpas járművet és további 400 katonát is a helyszínre vezényeltek. A honvédség jelenleg 13 helyszínen, több mint 4000 katonával végez a gátépítési és megerősítési munkálatokat – mondta a vezérkari főnök. – derül ki a Magyar Honvédség Facebook oldaláról.

Mint írtuk is 2 helikopter már útnak indult Szolnokról.

  • 2013. június. 6. 20:00

A szolnoki bázis közelében tartózkodó szerkesztőnk szerint 2db katonai szállítóhelikopter indult az MH Pápa Bázisrepülőtérre Szolnokról 15-20 perce. Az átrepülés kb. 55-60 percig tart.

01

Az áttelepülő helikopterek Veszprém közelében.

  • 2013. június. 6. 19:40

A kisalfold.hu szerint:

Megcsúszott a föld a gátfal egyik részén Győrújfalunál, de ez nem okoz semmilyen problémát – közölte Siklósi Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtök este.

Tájékoztatása szerint a gát tetején egy teherautó borította le éppen a homokzsákokat, amikor a gát földje egy kicsit “lecsúszott”, szavai szerint ezt megsúvadásnak hívják.

Hozzátette: a történtek nem okoznak semmilyen problémát a védekezésben, a víz nem tört át, és már dolgoznak a gátrész helyreállításán, az érintett rész tömörítésén.

A Magyar Honvédség Facebook-oldalán korábban az jelent meg, hogy Győrújfalu térségében az egyik gátnál elmozdult a gátat védő fóliázás.

Azt írták: mivel az óránként 10 centiméterrel emelkedő víz a területet már beborította, könnyűbúvárcsoportot riasztottak a megcsúszott fólia homokzsákokkal való rögzítésére.

  • 2013. június. 6. 18:40

“NAGYON ROSSZ HÍR: GYŐRÚJFALUNÁL MEGROGYOTT A GÁT! PÉRRŐL A KATASZTRÓFAVÉDELEM HELIKOPTERE MOST SZÁLLT FEL.” – számol be a Kerozingőzös Egyesület Facebook oldala.

943346_10151533693039760_831980218_n

Mi-2-es helikopter indul árvízi védekezésre Győr-Pér repülőtérről.

 

  • 2013. június. 5. 13:30

Hende Csaba honvédelmi miniszter katonai szállítóhelikopter fedélzetéről tájékozódik az árvízi helyzetről, majd sajtótájékoztatót tart. – derül ki a HM Sajtóirodájának tájékoztatásából.

485649_10151606971169699_2111342125_n

Fotó: Fodor Endre

  • 2013. június. 5. 12:57

A Honvédelmi Minisztérium (HM) pilóta nélküli repülőit is alkalmazzák az árvízi munkálatokhoz – jelentette be Hende Csaba tárcavezető szerdán Komáromban a Duna parton tartott sajtótájékoztatóján.

A miniszter azt mondta, a Komárom-Esztergom megyei Tát polgármesterének kérésére használták a HM részvénytársaságai által kifejlesztett pilóta nélküli járműveket az árvízzel sújtotta területek feltérképezésére.

Mint a miniszter felidézte a 2010-es kormányváltáskor a Magyar Honvédségnél csak papíron volt néhány tartalékosa. Most viszont a hivatásos állományon felül 4700 védelmi és műveleti tartalékos katonát is be tudnak vetni “a sosem látott” dunai ár elleni védekezésben.

Hende Csaba azt mondta: a Magyar Honvédség az erre megállapított tervek szerint minden erejével azon dolgozik, hogy a dunai árhullám se emberéletben, se az anyagi javakban ne tegyen kárt. Esztergom és Komárom térségében jelentős logisztikai és ellátási feladatokat végeznek, és az esetleges evakuálásban is részt tudnak venni.

A Magyar Honvédség kedden tájékoztatta arról az MTI-t, hogy legalább 8000 embert készek bevetni árvízi védekezésben, amelyben kedden már több mint ezer katona vett részt.

  • 2013. június. 4. 22:30

A HM Sajtóiroda továbbra sem tudja megmondani milyen feladatokat jelent jelenleg az árvízi készültség a szolnoki helikopteres állomány számára…

Addig is egy rövid összesítő a nap eredményeiről:

Kedd este már 673 kilométernyi töltés mentén védekeztek az árvíz ellen országszerte – derül ki az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) MTI-hez eljuttatott közleményéből.

Ebből rendkívüli védekezés van érvényben 191 kilométeren. Több mint 63 kilométeres szakaszon másod-, több mint 418 kilométeren pedig első fokon védekeznek.

Nagymarosnál négy óra alatt 17 centiméterrel emelkedett a vízszint. Itt kedd este 7 órakor már 5 méteres volt a Duna vízszintje.

Budapesten is újabb 9 centiméterrel 639 centiméterre nőtt a vízállás. Esztergomnál 8, Komáromnál 6 centimétert duzzadt a folyó. Előbbinél 569, utóbbinál 612 centiméter volt a legutóbbi rögzített vízállás. Nagybajcsnál délután 3 óra óta 5 centiméterrel, 665 centiméterre emelkedett a Duna vízállása.

Az OMIT közleményében azt írta: az árhullám tetőzése a számítások szerint a Szigetközben pénteken várható a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. A fővárosban a tetőzés előreláthatólag vasárnap lesz 875 centiméteres vízállásnál.

  • 2013. június. 4. 17:00

Tegnap még időszakos javításokat hajtottak végre Szolnokon a szállítóhelikoptereken, számol be a szoljon.hu fotóriportere. Remélhetőleg mára befejezték…

2489344_MJ_07

A képre kattintva a szoljon.hu galériáját tekinthetitek meg! Fotó: Mészáros János

  • 2013. június. 4. 16:35

A Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzetkezelési csoportja rendkívüli árvízvédelmi megbeszélésén döntött arról, hogy minimum 100 önkéntessel és 10 millió forinttal járul hozzá az árvízi előkészületi és védelmi munkákhoz. A segélyszervezet Rescue24 speciális mentőcsapata eszközeit, és akár egy helikoptert is be tud vetni az árvíz elleni védekezésben. – írja az MTI

A Rescue24 szakembere érdeklődésünkre elmondta Robinson R22 és BO-105-ös típusú helikopterek állnak rendelkezésükre, melyekkel felderítési és a BO-105-tel akár mentési feladatokat is el tudnának látni, azonban jelenleg nem készülnek a helikoptereik bevetésére. Szeretnék ezeket a feladatokat az állami légi járművekre bízni.

  • 2013. június. 4. 16:00

A HM Sajtóiroda továbbra sem tud választ adni arra a 11:00-kor küldött kérdéssorunkra melyben többek között arról érdeklődtünk, hogy:

– A helikopterek és az állomány felkészítése elkezdődött-e? Ha igen akkor ez milyen feladatokat jelent?
– Előzetesen várható-e a gépek átcsoportosítása az érintett térségekbe? Ha igen mikor és pontosan hova?

  • 2013. június. 4. 13:00

A honvédség felkészült a gáterősítési munkálatokra, a mentési feladatokra és a kimenekített lakosság ellátására, és helikopter képessége is készen áll a védelmi feladatokban történő részvételre. – Írja a Magyar Honvédség hivatalos Facebook oldala.

További információink szerint civil mentőcsoport helikoptere is bevetésre kerülhet az árvízi védekezés során. Az illetékesek bővebb információt későbbre ígértek.

  • 2013. június. 4. 12:20

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis készenléte felől érdeklődtünk a Honvédelmi Minisztérium Sajtóirodájától, ám egyenlőre nem érkezett válasz. Délelőtti információk szerint 6 helikopter felkészítését kezdték meg az alakulatnál.

  • 2013. június. 4. 12:00

Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti a miniszterelnök által kedd déltől elrendelt veszélyhelyzet a vonatkozó kormányrendelet értelmében. Ezért mintegy kilencszáz katonát vetnek be keddtől az árvízi védekezés során – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

Pest megye váci, szobi, szentendrei és dunakeszi járására, valamint Budapestnek a Duna-part menti területeire – az I., a II., a III., a IV., az V., a IX., a XI., a XIII., a XXI. és a XXII. kerületre – érvényes a veszélyhelyzet.

Ennek értelmében “vészhelyzetbe” került az lhsn.hu kollégája is Benedek Levente aki a III. kerületben mintegy 50-60 méterre lakik a Római-gáttól. Egyenlőre semmi rendkívüli nem tapasztalható a környéken, bár az árvíz még “nem érkezett meg”…

984196_358795047576313_961579083_n

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt rendelet szerint a veszélyhelyzet elhárításával kapcsolatos kormányzati kommunikációt Pintér Sándor belügyminiszter hangolja össze. A védekezés költségeit a kabinet várhatóan a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló keretből biztosítja.

Az alaptörvény szerint “a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén (…) veszélyhelyzetet hirdet ki és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be”.

A kormány veszélyhelyzetet kihirdető rendelete alapesetben 15 napig hatályos. A katasztrófavédelemről szóló törvény szerint veszélyhelyzetben a településeken a helyi katasztrófavédelmi munka irányítását a polgármestertől a katasztrófavédelem területi vezetője által kijelölt megbízott veszi át.

Download.aspx

A törvény szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat és hatáskörét a polgármester (a főpolgármester), illetve a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja.

Az önkéntes mentőszervezetek bevonását a védekezésbe a hivatásos katasztrófavédelem központi szervének vezetője rendeli el. Veszélyhelyzetben a polgármester és a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási feladatot rendelet is megállapíthat.

Veszélyhelyzetben korlátozható a járműforgalom, valamint a lakosság közterületi tartózkodása, továbbá szükséges esetben elrendelhető a kitelepítés is.

A törvény szerint veszélyhelyzetben elrendelhető ideiglenes polgári védelmi szolgálat is.

  • 2013. június. 4. 10:00

Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt. Ha vészhelyzet van, a 6 helikopter is bevetésre kerülhet.

  • 2013. június. 4. 8:00

“Kedden négyszáz katona kezdi meg munkáját az árvízi mentésben” – mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök kedden az M1 Ma reggel című műsorában.

A vezérezredes közölte, a Magyar Honvédségnél már hétfőn elrendelték a készenlétet. Elsőként az aktív katonai szolgálatban állókat vetik be, szerdától viszont az önkéntes védelmi és az önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonják – tette hozzá.

v

2006. Csépa, Szelevény térsége. Fotó: Veres Viktor

A vezérkari főnök arra is kitért, hogy a Magyar Honvédségnél állandó készenléti szolgálat is van, amely például a katasztrófavédelmi feladatok ellátására kijelölt erőt jelenti. Ez – a szükséges eszközök mellett – mintegy 1500 embert jelent.

Megkezdték a technikai eszközök átcsoportosítását is az ország keleti részéből Győr és Tata térségébe – mondta Benkő Tibor. A honvédségnek számos olyan eszköze van, amely az árvízi mentésben nagy segítséget jelenthet, például olyan helikoptereik, amelyek kéttonnányi homokzsák szállítására is alkalmasak. Ha elrendelik a veszélyhelyzetet, akkor a honvédség hat helikoptert tud bevetni.

20130429-DSC_0014

Nemrégiben a honvédség szállítóhelikoptereinek száma a minimálisra csökkent, NOTAM információk szerint nem működik a Kutató-Mentő szolgálat sem Pápán, most azonban valahogy mégis 6 helikoptert kerítenek elő. A képen lévő 703-as oldalszámú NVG kompatibilis helikopter már a múlté, leszerelték róla a nagy teljesítményű keresőreflektort is. Ez a kisebb baj, a nagyobb az, hogy nincs ami felemelje a földről, a forgószárny is hiányzik…

Hétfőn Giró-Szász András kormányszóvivő azt mondta: az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban számítani kell. Pintér Sándor belügyminiszter az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére rendkívüli készültséget rendelt el Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szintén hétfőn közleményben tudatta, hogy az árvízvédelmi feladatok ellátására a tárca közigazgatási államtitkára elrendelte a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer (HKR) részleges aktivizálását. A honvédség készen áll a várható feladatok végrehajtására – írták.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.