Ajándékcsomag a szolgálatoknak

Forrás:www.honvedelem.hu

Immár hagyomány, hogy Szolnok város és Jász-Nagykun-Szolnok megye vezetői december 24-én meglátogatják azokat a szervezeteket és intézményeket, ahol a szenteste is munkával telik. A rendőrök, a tűzoltók, és a kórházak dolgozói mellett minden esztendőben kiemelt figyelmet kapnak a helyőrség katonai szolgálatai is.

Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Csoór György, a megyei közgyűlés alelnöke ajándékcsomaggal köszöntötték a laktanyában a szolgálatban lévőket, amely jelképezte annak az áldozatos munkának az elismerését, melyet az év során nyújtottak a helyőrségben települő katonai szervezetek és intézmények.

Az idei csomagot a helikopterbázison a légi kutató-mentő szolgálat állománya vehette át. A vendégek megtekintették a mentőhelikoptert, majd a személyzet által kínált sütemény elfogyasztását követően boldog karácsonyt kívántak a szolgálaton keresztül valamennyi szolnoki katonának.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.