Elkezdődött a Bevetési Irány 2009
Szerző; fotó: Balogh Ákos
Már javában tart a Magyar Honvédég legnagyobb horderejű, harcászati szintű számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlata, a Bevetési Irány 2009 amely immár ötéves múltra tekinthet vissza.
Az egész professzionális magyar haderőt megmozdító esemény az Ercsi szomszédságában található egykori honvédségi vízi gyakorlótéren vette kezdetét 2009. augusztus 31-én. Az eseményt Benkő Tibor altábornagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nyitotta meg hétfő délután.
A hadgyakorlat kezdetektől meghatározott és követett alapkoncepciója, bemutatni a katonai és a politikai vezetésnek valamint a civil társadalomnak a Magyar Honvédségben végbemenő szervezeti és képességfejlesztési eredményeket.
A szeptember végéig tartó gyakorlaton idén a magyar haderő egy rég „elfeledett” képességét elevenítik fel, ami új kihívást jelent a végrehajtói számára. A katonák vízi átkelést hajtanak majd végre a Dunán, melyre a ’90-es évek második fele óta nem volt példa.
Azóta a technikai állomány nem hajtott végre efféle feladatot, és nem erre lettek kiképezve. A gyakorlatban idén nem csak az a fontos, hogy ismét rendszerbe állítanak egy katonai képességet, hanem az is hogy a személyi állomány megtanulja ennek alkalmazási lehetőségeit, és végrehajtási módjait. Az erre való felkészülést, a katonák már tavasszal megkezdték, hogy a gyakorlat során minden zökkenőmentesen történjen.
A gyakorlat szakmai és fő látogatói napjára 2009. szeptember 14-én valamint 15-én, széleskörű nyilvánosság előtt kerül sor melyen részt vesz Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke, Bajnai Gordon, a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, valamint Dr. Szekeres Imre, a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere, a politikai, katonai vezetés és a társadalmi szervezetek képviselői is.
Hogy a kiemelt fontosságú napok dinamikus bemutatóján minden részfeladatot gördülékenyen, hiba nélkül végre tudjon hajtani, az állomány a szeptember 7-i hét minden napján napkeltétől napnyugtáig gyakorolja a vízi átkelés folyamatát.
Pontonhíd telepítését és zárását majd, a főerők átkelését, mint például T–72-es harckocsik és D–20-as ágyútarackok , BTR–80/A típusú harcjárművek és harcbiztosító technikai eszközökkel megrakott PTSZ kétéltű lánctalpasok átkelését a folyón. Mindezek mellett gyakorolják a katonai helikopterek légi biztosítását, a repülőeszközök tűztámogatási tevékenységét a légvédelmi és szárazföldi erők rendszerében, valamint mindazokat a műveleteket, melyek bemutatása kerülnek majd. A gyakorlaton alkalmazandó technikai eszközök között szerepel még a PMP hadihíd, az ezt szállító KRAZ tehergépkocsi, a MISTRAL légvédelmi rakétakomplexum, valamint nem utolsó sorban a MH. 86. Szolnok Helikopter Bázis MI-8/17 szállítóhelikopterei és a Mi-24-es harci helikopter, amik a terület légi biztosítását látják el.
Szerkesztőségünk 2009. szeptember 10-én a bázison járt, ahol lehetőségünk nyílt a fő látogató napot megelőző begyakorlást megtekinteni.