Az ember, aki lelőtt egy lopakodót…
Szerző ; Fotó : Benedek Levente
1999. március 25-én a NATO erők, hatalmas technikai és létszámfölényben bombázni kezdték az akkori Jugoszláviát, melynek célja az volt, hogy kikényszerítsék a jugoszláv erők kivonását a jugoszláv kormányzattól, Koszovó területéről.
Március 27-én a Belgrádot védő 250. Légvédelmi Rakéta Dandár, 3. Légvédelmi Rakétaosztálya, a magyar gyökerekkel rendelkező Dani Zoltán parancsnokága alatt sikeres rakéta indítás mellett találatot ért el, az aznap este Jugoszlávia fölé repülő egyik F-117-es Lopakodó gépen. A Szlovén származású Dale Zelko a gép pilótája időben katapultált és 8 órával később sikeresen ki is mentették a Tuzlában állomásozó kutató-mentő alakulat által.
2016 októberében, a VIGYÁZÓK Had- és Kultúrtörténeti Egyesület meghívására érkezett Dani Zoltán nyugállományú ezredes Szentendrére, hogy előadást tartson a helyi szabadidőközpontban. Fiatalok és idősebbek is jelen voltak, sokan szintén nyugállományú légvédelmisek, a szakma akkori magyar krémje volt kíváncsi a történetre és persze a lehetőségre, hogy szakmai kérdésekbe eredjen Dani ezredessel.
Az eseményen jelen volt az MH Altiszti Akadémia Kinizsi Pál Altiszti Oktatási Osztály parancsnoka, Kaló Miklós alezredes is. Az előadás rendkívül informatív volt, Zoltán előtte is, utána is készségesen válaszolt a kérdésekre, illetve népszerűsége okán a közös fotózásokat is szívesen vállalta.
Lehetőség volt megtekinteni a lelőtt gép roncsának egy darabját amit Zoltán úgy egy hónappal később a becsapódás helyszínén a talajból szedett ki. Egy úriember egy könyvet hozott el dedikáltatni, a szerbül íródott könyvben a parancsnok úr, saját fotóját írta alá a tulajdonos legnagyobb örömére. Én sem mentem üres kézzel, egy kicsit személyre szabott ajándékkal kedveskedtem az este.
De térjünk vissza egy kicsit az előadás magjához, mi is történt 1999. március 27-én? A hír bejárta az egész világot, a rakétaosztály parancsnoka Dani Zoltán történelmet írt, hisz se előtte se azóta nem sikerült senkinek – mondhatni az a bravúr -, hogy lopakodó technológiával ellátott repülőgépet lelőjön. Dani Zoltán azóta nyugállományba vonult, és rendszeresen jár Magyarországra előadásokat tartani, arról a bizonyos 27-ei estéről, illetve annak utóhatásairól.
Életének ezt a szakaszát Zoltán a 21-ik másodpercnek hívja. Anno 1999-ben, a HARM – köznyelven radargyilkos rakéta – elleni egyik védekezési terve az osztályparancsnoknak az volt, hogy a lokátort 20 másodpercél tovább nem lehet bekapcsolva hagyni, merthogy amennyiben ezt átlépik, erősen megnő a lehetősége, hogy a levegőben folyamatosan cikázó gépek egyike indít egy rakétát, ezzel veszélyeztetve a technikát és a személyzetet.
Minden ami a 20-ik másodperc után történik, az a rakétaosztály számára döntő fontosságú. Zoltán kiemelte, hogy mivel ma él és előadásait is megtarthatja e napok nevezhetőek a 21-ik másodpercnek. Ez a gondolat a címe annak a dokumentumfilmnek is amit évekkel ezelőtt hazájában készítettek „A 21-ik másodperc” címmel. A forgatás során, egyik fia talált az interneten egy videóinterjút a Dani Zoltán által a lelőtt pilótával, majd nem tervezett kérdésként feltette „mit tenne ha találkozhatna vele”? A dokumentumfilm rendező annyira felkapta ezt az ötletet, hogy nemsokkal később felkereste Dale Zelko-t és elhívta a családjával együtt Szerbiába, ahol első alkalommal találkoztak személyesen. Ebből is dokumentumfilm készült „A második találkozás” címmel.
A találkozás alkalmával Zelko és Zoltán felkereste azt a helyet ahol földet ért az amerikai pilóta, a lelövése után, valamint a múzeumot is ahol lelőtt gépének a roncs darabjainak egy része látható. A két volt katona hamar barátságot kötött.
„Második” találkozásuk, immár a földön, újra bejárta a világsajtót. A két fél többször kihangsúlyozta, hogy nem táplál haragot a másik iránt, Zelko egy nyilvános vetítésen kért bocsánatot több száz Szerb előtt hazája agresszív támadása ellen, Zoltánt pedig az Egyesült Államokban fogadták nagy szeretettel, abban a közösségben ahol Zelko és családja él. Kettejük barátsága jól jelképezi, hogy a békében élés, a másik fél megértése milyen fontos és az ő kettőjük története az egyik kiváló példa erre a modern hadtörténetben.
