20 méter magas fán akadt fenn a bajbajutott

Szerző: Balogh Ákos ; Fotó , Videó: Olvasó, Szemtanú

2020.07.06. -17:35

Megkeresésünkre reagált a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztálya, tájékoztatásuk szerint: A Magyar Honvédség Légi Kutató-Mentő Központját július 5-én, a kora délutáni órákban értesítették az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai arról, hogy Vértesszőlős térségében egy siklóernyős balesetet szenvedett.
A kutató-mentő szolgálat a mentési protokollnak megfelelően, a mentésirányító által meghatározottak szerint járt el.
Mivel a baleset körülményeit a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vizsgálja, így az eset további körülményeiről nem áll módunkban tájékoztatást adni.

00:28

Elértük a baleset egyik szemtanúját is, aki névtelenségét kérve portálunknak felelevenítette a szerencsétlen kimenetelű baleset pillanatait, amit teljes egészében közlünk, az érintettek neveit mellőzve:

„Elstartoltunk a legjobb barátommal, körülbelül négy másik ernyő volt a levegőben rajtunk kívül, az volt a célunk, hogy elmegyünk távrepülésre.

Én startoltam előbb, majd engem követett a barátom, találtunk egy megfelelő termiket, elkezdtünk benne emelkedni, én olyan 300 méter körül járhattam, a barátom 200 méteren. Azt történhetett, hogy ebben a termikben, ahogy a barátom körző mozgásban emelkedett kicsúszhatott a szárny valamekkora felülete, a külső részéből, amit a termik szélén található lefelé áramló levegő becsukott. Ezzel nincs is probléma, ezt egy rutin manőverrel vissza lehet nyitni, de sajnos ebben az esetben azt történt, hogy az ernyő befűződött a zsinórzat közé és semmilyen biztonságtechnikai oktatáson tanult módszerrel nem sikerült visszanyitni. A barátom ekkor a mentőernyő nyitása mellett döntött, mert már a magassága is kevés volt, és a mentőernyővel ereszkedett be a fák közé, ahol a mentőernyő és a főernyő is két fa lombkoronáján fennakadt.

(Videó: Galambosi József)

A barátom is alpinista így nem esett kétségbe, hanem az egyik ágon kihúzta magát a beülőjében ülve, hogy ott biztonságba helyezze magát. Kikötötte a beülőjét a fatörzshöz, kiszállt a fára és bemászott egy biztonságosnak ítélt Y elágazásba a fán. Lejjebb nem mert mászni mert nagyon vékonyak voltak az ágak. Ezt követően elkezdte hívogatni az összes alpinista ismerőst és azokat is, akiket hivatalból hívhatunk, mert van erre egy biztosításunk.

Velem rádión tartotta a kapcsolatot, megbeszéltük, hogy nem folytatom a repülést, hanem leszállok és odamegyek segíteni hozzá. Mikor már az ernyőmet csomagoltam érkezett egy rendőrautó, akitől megkérdeztem mi járatban, ő elmondta, hogy siklóernyős baleset történt. Jeleztem neki, hogy nem baleset történt, hanem egy barátom fára szállt, de beszéltem vele sértetlen és biztonságba helyezte magát, jelenleg pedig próbáljuk elérni az alpinistát, aki tud majd segíteni, egyéb segítségre pedig nincs szükségünk.

A rendőr ennek ellenére, miután bejelentést kaptak a 112-es telefonszámon, továbbra is a helyszínen maradt és megérkeztek a tűzoltók is. Nekik is elmondtam, hogy a barátom biztonságban van, az alpinista segítség pedig néhány órán belül megérkezik. Helyszínelők is érkeztek ekkor felhívtam a barátomat és kihangosítva mindenki hallhatta, hogy jól van, ő röviden elmondta, hogy mi történt és, hogy biztonságban van, próbál alpinistát találni, aki segít. Erre a tűzoltók úgy döntöttek, hogy ők lehozzák a barátomat, mert nem akarják, hogy később akár sötétedés után kelljen fáról menteniük.

Megérkezett a légimentők helikoptere is. Leszálltak, nekik is elmondtam, hogy nincs sérülés feleslegesen jöttek, nem is mi hívtuk ki a hatóságokat. Még pedig azért nem, mert a hatóság ha kijön nincsenek tekintettel a másfél-kétmillió forintos felszerelésünkre, hanem gondolkodás nélkül levagdossák, nekünk pedig pont ezért vannak alpinista szakembereink akik pontosan tudják, hogy kell ezeket leszedni. Ekkor megtudtam, hogy elindították Pápáról a honvédség kutató-mentő helikopterét, amiről helyben is azt mondták nekem, ilyen célú mentésre alkalmatlan mert nagyon erős a forgószárny szele.

Mikor megérkezett a katonai helikopter tett egy kört a hegy felett gondolom megkeresték a fák között a fehér mentőernyőt, majd leszálltak mellénk ahol a katonai személyzet egyeztetett a tűzoltókkal, hogy a tűzoltók felszereléseit helikopterrel felviszik a közelbe. Én úgy váltam el a helikoptertől, hogy beszéltem azzal az egy emberrel, aki kiszállt a gépből, neki pedig megadtam a barátom mobilszámát, hogyha kérdésük van nyugodtan hívják fel. A tűzoltók felpakoltak a helikopterre én pedig gyalog sétáltam a helyszínre.

A mentősök, a tűzoltók és a helyszínelők is ott voltak már, odajött az egyik tűzoltó, aki azt mondta a helikopterből megpróbálják majd kötélen leereszkedve leemelni a fáról a barátomat, de feltűnt, hogy a helikopteren nincs csörlő. Kieresztettek egy körülbelül 10 méteres kötelet az ajtón, nem is értettem mit vártak, hogy majd a barátom belekapaszkodik és egyszerűen kiemelik a fák közül? Készítettem egy videót is, jól látszik rajta hogy mennyire erős a szél.

Majd pedig becsúszott a helikopter az ejtőernyős fölé és konkrétan a forgószárny szele a beakadt ernyőket hatalmas erővel lenyomva leszakította a fát, ekkor esett le a barátom, hiszen kiszakadt a fa alóla. Mikor először megpróbálta ezt a műveletet a helikopter több méteres kilengést okozott a fákban, persze majd a vizsgálat eldönti ki hibázott, de a rendőrök megpróbálták jelezni a helikopternek, hogy ne próbálja meg újra mert veszélyes, de nem tudtak rádión kommunikálni a géppel.

Odarohantam a fához akkor már a mentők megkezdték az ellátását a barátomnak, csak annyit tudtam kérdezni, hogy meghalt? Újraélesztették és próbálták ellátni majd a mentőhelikopter szállította kórházba.

Ez egy tragédia. Nem értem miért nem lehet elhinni annak, aki siklóernyős szakember, hogy megoldjuk magunk a mentést.  Mire felértünk a fához addigra jelzett vissza az ipari alpinista barátunk, aki gyakorlott fáról mentő is, hogy három órán belül odaér és segíteni fog, de nem számított mert akkor már a helikopter a fejünk felett volt…”

Az esettel kapcsolatban a Magyar Honvédség tájékoztatását továbbra is várjuk.

2020.07.05. – 20:00

A Paraglider friends (Hungary) nyilvános Facebook csoportban megjelent bejegyzés szerint a siklóernyős saját maga posztolt a balesetéről, melyben jelezte, hogy jól van, még képet is feltöltött az őt kereső kutató-mentő helikopterről. A bejegyzésben egy kommentelő azt állítja, a siklóernyős az őt kereső katonai helikopter forgószárnyszelének következtében zuhant le a fáról, ekkor érte őt súlyos sérülés. Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályát és az érintett kommentelőt is, amint tájékoztatást kapunk tőlük ismét frissítjük írásunkat!

18:41

Vértesszőlős közelében bajbajutott siklóernyős keresésére riasztották a kutató-mentő helikoptert, erről olvasónk számolt be, aki a közelben túrázott. A siklóernyőst olvasónk úgy tudja végül a tatabányai kórházba szállították mentőhelikopterrel.

A Honvédelmi Minisztérium kiadott közleménye szerint: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai értesítették a Magyar Honvédség légi kutató-mentő központját július 5-én, vasárnap, a kora délutáni órákban, mert Vértesszőlős térségében, egy siklóernyős balesetet szenvedett. A bajbajutott személy egy 20 méter magas fa tetején akadt fenn.

Az MH Pápa Bázisrepülőtérről kiérkező szolgálat a helyszín adottságai miatt nem tudott légi mentést végrehajtani, ezért a katasztrófavédelem munkatársai a kutató-mentő szolgálat helikopterének személyzetével közösen segítettek a bajba jutott siklóernyősön. – áll a közleményben.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.