Számos beszerzés bejelentése várható még

Szerző ; Fotó : Benedek Levente

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter úr, valamint Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök úr meghívására részt vettünk a honvédelemmel kiemelten foglalkozó sajtómunkatársaknak tartott kötetlen kerekasztal beszélgetésen Budapesten, ahol számos témakörben kaptunk részletes tájékoztatást a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eddigi eredményeiről, jövőbeli célkitűzéseiről.

Két dolog biztosan elmondható, kidolgozott, konkrét elképzelésekkel, meghatározott terv szerint halad a Magyar Honvédség szervezeti és haditechnikai megújítása, valamint minderre a kormányzat által elkülönített forrás is rendelkezésre áll.

A Zrínyi 2026 program eddigi eredményei azt bizonyítják, hogy nem csak elvi síkon született meg, hanem a végrehajtása is elkezdődött a tényleges haderőfejlesztésnek és bár messzemenő következtetés, de talán úgy tűnik valóban a térség meghatározó haderejévé válhatunk az előttünk álló nyolc év végére.

Az eddigi eredményekről röviden. Beszerzésre és rendszeresítésre került négy Zlin könnyű kiképző repülőgép, két Airbus A319 többcélú csapatszállító repülőgép, egy Dassault Falcon 7X többcélú szállító és futárgép, nagyjavítottak négy Mi-24-es harcihelikoptert, több száz új gépjármű, több Currus Aries-Volvo autóbusz érkezett, egy tucatnyi MRZR 4 ultrakönnyű taktikai járművet szereztek be, kiosztották a 2015M gyakorló felszerelést megújult egyéni felszerelésekkel, szerződést kötöttek húsz Airbus H145M könnyű helikopterre, újraindul a hazai fegyvergyártás és aláírt a nyolcezredik önkéntes tartalékos katona is.

Ezt a sort egészíti ki légierős vonatkozásban, hogy 2018 szeptemberétől hazai bázison alapuló pilótaképzés indult, melynek feltétele volt a beszerzett Zlin kiképző repülőgép flotta. Ezzel kapcsolatban a honvédelmi miniszter elmondta, ezek nem elégségesek, hogy a teljes körű pilótaképzést végre lehessen hajtani, így további négy kiképző repülőgép beszerzése van folyamatban és a jövőbeli fejlesztések között szerepel a sugárhajtású kiképző repülőgép is.

Benkő Tibor elmondta azt is: a könnyű, többfunkciós szállítóhelikopterek után kellenek a közepes többfunkciós szállítóhelikopterek is.

A forgószárnyas technikai eszközökkel kapcsolatban megtudtuk, a nagyjavított Mi-24-es harcihelikopterek valamennyi képessége, így a páncéltörő rakéta is helyre lesz állítva.

Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök a beszerzett merevszárnyú technikai eszközök vonatkozásában elmondta: az A319 minden eddigi korlátozása (40 fő és 2 tonna) feloldásra került, természetesen folytatódik a magyar pilóták felkészítése, hiszen a nemzetközi előírások alapján 150 órát kell repülniük. Nyilván a képességet úgy kell kialakítani, hogy folyamatosan fenntartható legyen, ugyan ez a helyzet a repülőműszaki és fedélzeti kiszolgáló személyzet tekintetében. A Falcon hatósági átvétele és berepülése befejeződött és elindult a pilóták felkészítése, természetesen kiképzők irányításával.

Mindezekkel persze még nem zárható a sor, a jövőbeli fejlesztési tervek között szerepel még a Gripenek fegyverzeti modernizálása, „rámpás” gépek beszerzésének előkészítése, új páncélozott többcélú moduláris harcjármű képesség, BTR modernizáció, harckocsi képesség megújítása, tüzér és páncéltörő képesség, légvédelmi rakétarendszer modernizálása, további kis és közepes hatótávolságú rakétakomplexumok beszerzése, réskitöltő, mobil háromdimenziós radarállomások beszerzése, valamint a katonai repülőterek felújítása és korszerűsítése is, nem beszélve a honvédség tartalékos és aktív állományának létszámbővítéséről, a teljes hadsereg vezetés struktúrájának szervezeti átalakításáról is.

Azaz tartogat még meglepetéseket az elkövetkezendő néhány év. Miniszter Úrnak és Vezérkarfőnök Úrnak, valamint a HM Kommunikációs Osztályának, Sajtófőnök Asszonynak pedig ez úton is köszönjük a meghívást, a jövőben is igyekszünk folyamatosan, minden aktualitásról beszámolni olvasóinknak, ezzel is segítve a honvédelem ügyét!

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.