Jelentős szakmai és nemzetközi tapasztalatával, valamint kiváló vezetői képességével került az alakulat élére

Szerző ; Fotó: Balogh Ákos

A parancsnoki beosztás ünnepélyes átadás-átvételére elöljárók, díszvendégek és az állomány jelenlétében 2019. január 23-án került sor a veszprémi Agórában.

Az új parancsnok Berec Zoltán ezredes a Honvéd Vezérkari Titkárság, vezető szakreferens beosztásból került a Magyar Honvédség Légi Vezetési és Irányítási Központ, Vezető Szervek Parancsnokság, parancsnok általános ezredes beosztásba.

Az alakulat eddigi parancsnoka Szücs József ezredes a Magyar Honvédség rendelkezési állományába került, egyidejűleg vezényelték a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Repülő Intézet Oktatás Támogató Csoport, szervezési igazgató speciális dandártábornoki munkakörbe.

Az ünnepi állománygyűlésen a parancsnokság, így a csapatzászló átadás-átvételét követően Korom Ferenc altábornagy a Magyar Honvédség Parancsnoka beszédében méltatta Szücs József ezredes katonai pályafutása során elért eredményeket, a parancsnok munkásságát, kijelentve, pont ezért bízott most rá új feladatot, ezt követően pedig ismertette az új parancsnok Berec Zoltán ezredes eddigi katonai pályafutását. – Nincs kétségem afelől, hogy áldozatos munkájával, jelentős szakmai és nemzetközi tapasztalatával, valamint kiváló vezetői képességével képes lesz oly módon irányítani a most rábízott alakulatot, hogy az méltó lesz a központ eddig elért eredményeihez. Meggyőződésem, hogy példamutató, követelményt támasztó, következetes és emberséges parancsnokként Berec ezredes úr a vezetés által támasztott elvárásoknak maximálisan megfelel. – fogalmazott az altábornagy.

Szücs József ezredes, aki egyébként a Légi Vezetési és Irányítási központ 2011-es megalakulása óta látta el a parancsnoki feladatokat elköszönő beszédében elmondta: egy szervezet sikere nem csak a parancsnok érdeme, egy szervezet azért lehet sikeres, mert az egységük minden egyes tagja teszi a dolgát és mitöbb, a küldetés sikerének fontos záloga az, hogy az egység minden egyes tagja bízik a másikban. Önöknek mindenkori erősségük a kitartás és a megalkuvás nélküli szakmai következetesség, amely érvényesül munkájukban, abban a munkában mely mindvégig megköveteli művelőitől a nagyfokú felelősséget, odaadást, lelkiismeretes szolgálatot és egy külső szemlélő részére láthatatlan, azt a fajta belső kohéziót, amely elengedhetetlen a sikeres működéshez. Ha önök nem lennének és nem így tennék a dolgukat, ma nem tartanánk itt és lehet, hogy ma nem állnék itt, egy magasabb beosztás küszöbén.

Berec Zoltán ezredes parancsnok, elődjének új felelősségteljes beosztásához sok sikert, katonaszerencsét, erőt és egészséget kívánt, az alakulat személyi állományának pedig boldog és főként sikeres újévet, immáron vele együtt.

Légi Huszárok SzolNok

vagy akár:

Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár repterének ICAO kódja. Az ICAO az ENSZ repüléssel foglalkozó szerve.

Támogatóink


Tárhely és domain szolgáltatónk:

Domain-Tárhely.net.

Az LHSN.HU weboldal és szerkesztősége politikai irányzatoktól, nézetektől elhatárolódik, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól támogatást nem kap és nem fogad el. A megosztott tartalmak kizárólagosan valóságtartalmuk alapján kerülnek fel oldalunkra, tekintet nélkül a forrás politikai elhatárolódásától.